Linux kernel Windowsba. Érkezik.

Három év után továbblépett a Linux integrálásában a Microsoft: bejelentették, hogy teljes és nyílt forráskódú Linux kernel kerül a Windows 10-be. A Microsoft saját fejlesztésű kernelként aposztrofálja, de alapvetően az utolsó stabil, 4.19-es verzió kerül a rendszerbe. Redmondban azonban kijavítottak néhány dolgot, amit vissza fognak adni a fejlesztői közösségnek.

A 2016 tavaszán kiadott Anniversary Update-be már valóban belekerült egy linuxos alrendszer, ami bináris szinten támogatta a nyílt forráskódú operációs rendszert. Már az is fontos lépés volt, hiszen nem virtuális gépen futó Linux vagy egy speciális Windows 10-es port volt, hanem egy tényleges Linux alrendszer (WSL – Windows Subsystem for Linux), amin linuxos szoftvereket lehet futtatni. A WSL1-ben persze volt egy kis egy kis csavar, hiszen kernel nem, csak a Canonical fejlesztette Ubuntu Bash Shell került a rendszerbe.

A most bejelentett WSL2 ezen lépett túl azzal, hogy a Windowson belül nyújt valódi Linux kernelt. Ez minden szempontból jobb lesz, mivel a korábbi verziónál sokkal hatékonyabban használja a gép erőforrásait, és gyorsabb is lesz. A Microsoft elsősorban olyan változtatásokat hajtott végre a kódban, amely például a programindításokat gyorsítja és a memóriakezelést javítja.

Ehhez azonban alapból nincs keztelőfelület, azt a Windows 10 szoftverboltjából vagy egyéb forrásból beszerzett Linux-disztribúcióból lehet hozzá telepíteni, amihez a GitHubon már található is segédlet.

Folyamatosan frissíteni fogják

A Microsoft azt ígéri, hogy WSL2-ben lévő rendszermag átláthatóan fog frissülni a Windows Update-tel, és mindig megkapja a Linux stabil ágának legújabb funkcióit és javításait. A biztonsági javításokhoz a saját felhasználói visszajelzések mellett felhasználják a Linux biztonsági levelezőlistáin megjelenő információkat, valamint együttműködnek több sérülékenység-adatbázissal is.

A Windowsba mindig a legfrissebb hosszan támogatott (LTS – Long Term Support) kernelverzió kerül. Ha abból új kiadás érkezik, azt a Microsoft minden esetben egy validálási folyamat után teszi csak be a Windowsba

Az új alrendszer nyáron lesz elérhető, először az Insider programban részt vevő felhasználók jutnak hozzá.

Források: Bitport, Windows Dev Blog

Kiemelt kép forrása: The Verge

(Visited 15 times, 1 visits today)

hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük