HP Envy Wood – Faberakással

A 2019-es Computex technológiai kiállításon mutatta be a HP legújabb laptopsorozatát, mely az Envy Wood nevet kapta.

HP Envy Wood – Computex 2019

A Tajvanban közönség elé tárt eszköz különlegessége, hogy a billentyűk alatti borítás falemezből készült, még a touchpad is. Hogy a felület még ellenállóbb legyen, a fát olyan anyaggal kezelték és vonták be, ami ellenáll minden folyadéknak. Kell is a védelem a fának, ugyanis mindössze 1 milliméteres rétegben fedi majd a számítógép belsejét az elem. Az összhatás eléggé szemet kápráztató lett.

HP Envy Wood – Computex 2019

A teszt mindenre kiterjedt: a fa többek között állja a rúzs, vörösbor, kávé, mustár, üdítő, sör, naptej, hibajavító és a kézkrémek jelentette kihívást. A fém-fa hibrid gépből háromféle színű verzió készül. A legsötétebb, barna színben domináló változat diófa felhasználásával készül, míg a másik két modellhez nyírfát használ a cég.

HP Envy Wood – Computex 2019

A gép adatairól egyelőre nem sokat lehet tudni, a HP inkább azt emelte ki, hogy a laptop szépségét úgy őrizhetjük meg sokáig, ha nem tesszük ki közvetlen napfénynek, magas hőmérsékletnek és páratartalomnak a fa felületet. Mind emelett a vásárló döntheti majd el, hogy a gépbe AMD vagy Intel processzor kerüljön-e.

HP Envy Wood – Computex 2019

Forrás: Maxim

(Visited 14 times, 1 visits today)

hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük