HotS – Változások, végjáték?

A Blizzard meglépte azt, amit korábban már politikai nyomásra Belgiumban meg kellett lépnie, vagyis kiszedte a Heroes of the Stormból a loot boxok megvásárlásának lehetőségét valódi pénzből. A következő patch-ben már csak játékon belüli fizetőeszközből lehet majd loot boxokat szerezni, de a gemek nem tűnnek el. Továbbra is elkölthetjük a valódi pénzünket drágakövekre, amikből kinézeteket és más tartalmakat gyárthatunk.

A Rare Loot Chesteket továbbra is nyitogathatjuk, azonban kizárólag 3000 aranyért lehet majd lecsapni rájuk a Shopban. A HotS-ra nehéz idők járnak, mivel 2018 decemberében a Blizzard hivatalosan is bejelentette, hogy megszüntetnek minden támogatást, ami az e-sport résszel foglalkozik.

Diablo

Úgy tűnik, hogy a HotS szép lassan a feledés homályába merül és a loot box rendszer átalakítása lehet az utolsó lökés, mivel egy bevételi forrástól esik el a Blizzard. Valószínű a háttérben két dolog is húzódik. Az első, a loot boxok elleni hadjárat, ami Belgiumban tetőzött, a másik a rendszer fenntartásának költsége. Könnyedén előfordulhat, hogy egyszerűen nem érte meg fenntartani a gemekkel történő vásárlás lehetőségét. Hivatalos indoklás egyelőre nincs, de várhatóan hamarosan megszólalnak majd a drasztikus döntéssel kapcsolatban.

Forrás: Game Indusrty

(Visited 21 times, 1 visits today)

hozzászólás küldése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük